Munkagép az erdő mellett - © Daniel Beilinson

A himki erdő kivágása ellen tiltakozó mozgalom mintegy 200 tagja gyűlt össze vasárnap a Moszkvával összenőtt városka vasútállomásánál, s a rendőrség szétzavarta a csoportosulást, mintegy 20 embert, köztük számos ismert ellenzéki aktivistát előállítottak. Szergej Udalcov, a Baloldali Front koordinátora újságíróknak azt mondta, a gyülekezés nem volt tömeges jellegű, és nem vittek magukkal semmiféle transzparenst, sem hangosbeszélőt, de a megmozdulás befejezését követően az Omon kommandósai előállítottak mintegy húsz embert.

Szergej Mitrohin, a Jabloko parlamenten kívüli, liberális párt vezetője elmondta: az összegyűltek a fákat vágók iratait szándékoztak ellenőrizni. Mitrohin azt mondta, az Omon és a rendőrök indokolatlanul durván léptek fel a tüntetés résztvevői ellen, és úgy vélte, a rendőrség a hétfői Győzelem Napja kapcsán provokálta a tüntetőket.

A rendőrség szerint a jelenlévők ellenállást tanúsítottak a hatósággal szemben, és a velük szembeni fellépés jogos volt. Az előállítottak legfeljebb 15 napi elzárással büntethetők.

Ljudmilla Alekszejeva, a legrégibb orosz jogvédő szervezet, a Moszkvai Helsinki Csoport vezetője az emberi jogi ombudsman és az ügyészség állásfoglalását követelte az előállítások ügyében. Az egyébként mindig igen visszafogott, 82 éves Alekszejeva kijelentette: "Világra szóló, hatalmas botrányt csinálunk, ha nem engedik őket haladéktalanul szabadon. Ha nem volt elég a botrány (Borisz) Nyemcov és Ilja Jasin (egy ellenzéki megmozduláson előállított liberális politikusok) szilveszteri elzárása miatt, most megkapják ugyanazt a Győzelem Napjára" - mondta.

A himki erdő jelentős részét a Moszkva-Szentpétervár autópálya építése miatt vágják ki. A környezetvédők mozgalma lényegesen nagyobb érdeklődést kelt, és sokkal több embert vonz, mint a politikai ellenzék megmozdulásai. Ezért Dmitrij Medvegyev elnök egyéb alternatívák vizsgálata céljából egy időre le is állította az építkezést.

(MTI)