Véget ért a Greenpeace aktivisták ügye, akiket lopással vádoltak meg a hatóságok. Az eset két éve történt, Junichi Sato és Toru Suzuki azóta Tokyo Two (Tokiói Páros) néven komoly hírnévre tett szert az állatvédők körében.

Szimpatizánsok - Fotó: Greenpeace

Ami magát az ügyet illeti, a két aktivista a japán bálnavadászati program korrupt mivoltát igyekezett bebizonyítani. A program keretében kizárólag tudományos célokból vadásznak cetekre, és szigorúan korlátozott számban ejtenek el állatokat. A mintegy "melléktermékként" keletkező húst pedig értékesítik - sokak szerint lényegében erről szól az egész program, az állítólagos kutatási cél csak mellébeszélés.

A TreeHugger.com szerint a Sato és társa be akarta bizonyítani, hogy a hús nagy része kézen-közön eltűnik, és személyes profit reményében kerül értékesítésre. Nem kellett nagy erőfeszítéseket tenniük, és sikerült is szerezniük egy dobozzal a bálnahúsból.

Bal szélen Sato, jobboldalt Suzuki, középen az ügyvédjük
Fotó: Greenpeace

A dobozt Suzuki egy részletes jelentés kíséretében elvitte a rendőrségre, akik egyrészt azonnal letartóztatták, másrészt majd' egy hónapig őrizetben tartották a Greenpeace aktivistáját, majd vádat emeltek ellene és társa ellen.

A bíróság a közel két éves huzavona után végül bűnösnek találta a Tokiói Párost lopás és birtokháborítás bűntettében. Egy éves felfüggesztett börtönbüntetéssel "megúszták" a kalamajkát, bár az ügyészek másfél év letöltendőt akartak a nyakukba sózni.

Via: TreeHugger