Muhyeon Kim dizájner INSIC névre hallgató dugalj koncepciója egyszerű és nagyszerű. A legtöbben még ma sem törődnek azzal, hogy a lakásukban egyre szaporodó kütyük mennyit fogyasztanak. Nagyobb vásárlásoknál, például hűtő vagy mosógép esetében még csak-csak utánanéz az ember, de egy mikró vagy egy vasaló fogyasztásával már csak elvétve van tisztában a felhasználó.

Az INSIC úgy próbál nekünk segíteni a spórolásban, hogy kijelzi, mennyit is fogyaszt épp az adott eszköz működése közben. Kim úgy véli, az emberek nagyobb hajlandóságot mutatnak majd az energiatakarékosságra, ha látják, mennyi áramot zabál a hajsütővas, a konyhai elektromos grill, vagy az új kávéfőző. Az INSIC még csak koncepció, de szívből reméljük, hogy hamar elterjed majd. Hasznos, és még jól is néz ki.

Via: Tuvie